Súťaž v love rýb - A nagy HO-HO-Horgász verseny

 24.08.2018

A nagy HO HO HO - horgászverseny Szürnyegen

Végre eljött a várva várt nap augusztus 11. -ike A Szürnyeg- i dísztavon megrendezésre került a nagy HO. HO. HO - horgászverseny. Kicsinyek nagyok gyűltek össze a vízparton, hogy összemérjék tudásukat három kategóriában 5, 15, 95 – éves korig volt meghirdetve a verseny. A rendező önkormányzat tagjai kisorsolták a horgászhelyeket. Majd a húzott rajtszámmal a zsebében mindenki elfoglalta horgászhelyét. Lázas készülődés: szerelés, mélységmérés következett.

Előkerültek a felszerelések, gumicsizma, pecabotok. Mindenki kezét hatalmas vödör húzta, mely a „titkos“ etetőanyagokat rejtette magába. Sokak a Főkukac csalafintaságában – segítségében bíztak. Délután 16-órakkor Kalán Viktor polgármester lövéssel adott jelt a pecabotok bemerítésére. A tó tápanyagtartalma megduplázódott. Szegény halak, ekkora szőnyegbombázást még nem értek meg.

Igazi versenyhangulat töltötte be a levegőt, senki sem a mobiljával, laptopjával foglalkozott, beszélgetés, viccelődés, horgásztörténetek kerültek a felszínre. Tágra nyílt szemekkel, figyelte mindenki a kapásjelzőt. Jöttek is a halak, mint a gyerekek iskolából hazamenet. A 25 csapatból álló mezőny 2 óra leforgása alatt összesen 433 darab halat fogott ki, melyek az újonnan létesült tavakba kerültek elhelyezésre. A következő csapatok mérték össze tudásukat: id. Petro Gábor, Lasek Adrián, Lasek Marián, Maďar Dominik, if. Kalán Viktor, Krajnyík Péter, Rostáš Patrik, Nináč Péter, Rostáš Kálmán, Mitro Dominik, Volčko József, Kačo Árpád, Kačo Erik, Kačová Sofia, Leco Slavomír, Bo Peng, Formel Péter, Lasek Patrik, Lasekova Ema, Vengrin Filip, Vengrin Miroslav, Rostáš Erik, Rostáš Péter, if. Hajdu Pál, Novák Filip. A résztvevőknek a polgármester nagy HO. HO. HO – horgász oklevelet és horgászfelszerelést adott át.

Akinek pedig nem akadt semmi a horgára (a versenyzők között olyan nem volt) az sült kolbászt és jó hideg sör vagy üdítőt foghatott a kezébe.

Köszönet és hála illeti a szervezőket: Tušai Iveta, Krajnyík Klára, Petro Éva, Volčko Viktor, Volčko Márta, Galuško Ferenc, Tušai Richárd, if. Levkiv János, a helyi halászok if. Petro Gábor, Rostás Géza és a többiek fáradozását, de mindenekelőtt dicsőség az Úrnak a kellemesen eltöltött napért.

                                                                                               Petro Éva                 


Zoznam aktualít: